Haverom a messiás - Biff színpadon és könyvben - és aláírás Kleinheicz Csillától

Magát a könyvet már évekkel ezelőtt olvastam, de nagyon megfogott, és azonnal Christopher Moore "fanná" tett. Azóta is nem sokkal a megjelenésük után elolvasom minden magyarra fordított művét, és nem szoktam csalódni.
Év elején hallottam először a hírt, hogy az író, aki amúgy még soha nem adott se film se színházi jogokat, éppen egy magyar színtársulattal tette meg a kivételt, és hat hónapra korlátozott ideig megengedte nekik feldolgozásuk bemutatását a nagyérdeműnek. Sajnos vidékiként kissé bonyolult volt megszerveznem, de még éppen időben sikerült megtekintenem.


A történet Jézus, azaz Józsua/Jozsó életének azt a 30 évét mutatja be, ami a Bibliából kimaradt, gyerekkori legjobb barátja Biff által elmesélve. Közösen tanulnak a három mesternél (Gáspár, Menyhért, Boldizsár), miközben Biff a bűnöket elkövetve tanítja Jozsót azok természetére. A könyv nagyon vicces, így hát ezt a színdarabtól is elvártam, és az megfelelt ennek.

Az előadást Raziel arkangyal nyitotta, aki bevezetett minket a Thália színház stúdiójába, avagy a menny várótermébe, ahol várakozásunk a kapun való belépésre a sajátos esetlen módján próbálta meg szórakoztatóbbá válni (nagyon humoros karakter, aki saját könyvet is kapott az írótól), majd pedig a halottak közül szólította Lévit, akit Biffnek hívnak, hogy mesélje el nem hétköznapi történetét. Itt egy kicsit megijedtem, mert az előadás kissé stand up-osan kezdődött, de pillanatok alatt beindult.
A Spirit színház társulatát egyébként garázstársulatnak nevezem, de ez ne vezessen félre senkit, a színészek nagyon nagyon jók, és az előadást is jól oldották meg. Makranczi Zalán átirata több okból is nagyon tetszett, például a könyv legjobban működő poénjaiból egyet sem vett át, helyette saját vicceket alkalmazott, ami egyedivé és lenyűgözően szórakoztatóvá tette az egész darabot. A sok szereplős előadást pedig a pár szereplős színtársulat gördülékenyen és remekül megoldotta. Kedvenc mellék szereplőm Viktor volt, aki kezdetben súgó, később Jeti, majd pedig metafora volt, bár, hogy minek a metaforája, azt nem igazán tudnám megmondani, de nem is számít. Lévit alakító Jászberényi Gábor pedig fenomenális volt, facebookon még nem hivatalos rajongói oldala is létrejött, megérdemelten.


Mindent összevetve nagyon tetszett,  mindenkinek ajánlom, hogy az elkövetkezendő két utolsó előadás valamelyikére térjen be, és nevessen végig pár órát önfeledten.


Ami pedig az estémet még inkább felejthetetlenné tette, hogy kedvenc írónőm is épp ezt az előadást választotta, így alkalmam volt tőle aláírást szerezni, bár utólag belegondolva igazán fotózkodhattam is volna Kleinheincz Csillával, aki twitterén így emlékezett meg az esetről: