A lényegi koncert, azaz Mike Stern-ék produkciója kapásból egy hosszabb számmal kezdődött, amiben mind a négy zenész 3-4 perces szólója helyet kapott. Ezzel rögtön be is bizonyították tehetségük minden szintjét, hiszen egy másodpercre sem vált unalmassá vagy elnyűtté ettől a zenéjük, végig rendkívül izgalmas zenei orgiát nyújtottak. Ezt azért egy hosszú dobszólóval amúgy nehéz elérni, s ezért hiszem, hogy a fúziós jazz kiváló képviselőit van szerencsém méltatni, és volt szerencsém hallani. A show további része pedig mind mind extra volt, értem ez alatt az alacsony Lockwood aranyos swingelését, vagy a zenészek arcára kiülő (hátsó sorokból is jól látható) a zenét felhőtlenül élvező arckifejezését. Koncertjük végén a közönség álló ovációval ünnepelte őket, nagyon megérdemelten. Amiért én külön hálás vagyok, hogy bár nem hittem, hogy sikerül nekik, de pillanatok alatt elfeledtették velem az előadásuk előtti másfél órát, amiért külön hálás vagyok, de azért pár szót arról is ejtenék.
Tisztában vagyok vele, hogy az én hibám, hogy a hardcore improvizációs jazzt kevéssé tudom élvezni és értékelni, DE
Amikor jazz a téma baráti körömben, el szoktam mesélni ifjonti korom lelki megrázkódtatását, amikor is a szombathelyi jazz fesztiválon véletlenül egy olyan koncertre tévedtem, ahol egy nő a színpadon ének helyett csissegett és ugatott. Eddig az eseményig ő mint rémálmaim névtelen mumusa magasodott emlékeim fölé, így mindenki elképzelheti az arckifejezésemet, amikor jóhiszeműen beülök az egekig magasztalt Fábián Juli koncertjére, s mosolyomat a felismerés a másodperc tört része alatt lefagyasztja arcomról.
Amúgy Julinak gyönyörű hangja van, ezért nem értem miért pocsékolja mitológiai korcs szörnyek hangjának utánzására.
Anno én is játszottam bandában, ahol a szám írás úgy történt, hogy egyikünk elkezdett pár hangot játszani, majd a többiek is beszálltak hangokat keresni, helyenként még hamisan, kialakulási folyamatot indítva meg ezzel. De nem színpadon. Így hallgatás közben az az érzésem támadt, hogy egyszerűen lusták voltak koncerttel készülni, ezért csak kiálltak véletlen szerű hangokat felböfögni a közönségnek.
Amikor pedig kis utána járással megtudtam, hány díjat nyert, ráadásul, hogy ezt a nevetséges előadás 6-8 különböző formációban is műveli, majdnem leestem a székemről.
Amúgy az "előadását" a körülöttem ülők sem tűntek jobban élvezni: kevés taps és 4 részeg szláv bekiabálásai jutalmazták a lópatkó utánzását és a gyerekes "trilubimáppá" hangokat.
Gyors kitérőként megemlítem, hogy Sárik Péter zongorás nagyon tehetséges, sürgősen másik énekest kéne keresnie.
Mindent összevetve nagyon boldogan mentem haza a koncertről, nagy élmény volt, s egy Fábián Juli imitátor videóval zárnám leírt soraimat, s záró mondatomat a videó végén helyettem is elmondják:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése